Magyarország adottságai ideálisak a vadon élő sertések számára, az itt élő népek a leletek szerint már az őskorban is tartottak sertéseket a Kárpát-medencében. A római településeken feltárt épületmaradványok tégláin található sertéslábnyomok is azt igazolják, hogy sertéseket tartottak. Ezen kívül okiratokban hadisarc tárgyaként nagy mennyiségű szalonnát jelölnek meg.
A tatárjárást követő időszakban és a török hódoltság alatt a lakosság biztos és értékes tápláléka volt a sertéshús. A hódoltsági területek lakosságának az volt a szerencséje, hogy a mohamedán törökök a sertéshúst nem fogyaszthatták. Az akkor tenyésztett fajták a vadsertésre emlékeztető küllemmel rendelkeztek. A gazdasági élet fejlődése fellendülést hozott a sertéstermelésben is azzal, hogy a nehéz fizikai munkát végzőknek szükségük volt energiadús élelemre. (A magyar konyhára még ma is jellemző a viszonylag magas sertészsiradék felhasználás.)
Az 1800-as évek közepétől a rohamos gazdasági növekedés következtében kialakult a mangalica fajta Magyarországon, amely zsírtermelő képességben a világ legjobbja volt. A nagysúlyú zsírsertés tenyésztés nemcsak a hazai szükségleteket elégítette ki, hanem jelentős volt a hízósertés export is (Ausztria, Németország, Csehország). Az 1800-as évek végén, de inkább a századforduló táján egyre nagyobb igény jelentkezett a kevésbé zsíros vágósertések iránt. Az első világháborút és az 1929-1931 közötti világválságot követően a 30-as évek végére számottevő fejlődést ért el a hazai sertéstenyésztés.
A második világháborúig a nagy uradalmak, a középbirtokok és a kistermelők is foglalkoztak sertéstenyésztéssel, tartással. A második világháború a hazai sertéstenyésztésben nagy veszteséget okozott. Változást jelentett a termelőszövetkezetek megjelenése, néhány állami gazdasági nagyüzem mellett újabbak szerveződtek. A szükséghelyzet kialakultával, állami sertéstenyésztő és hizlaló nagyüzemeket is szerveztek az `50-es évek elején. Meghatározó maradt a kistermelői, később a háztáji termelésnek nevezett vágósertés előállítás. A közellátási hiányokat orvosolni kívánták állami támogatásokkal, ún. húsprogramokat hoztak létre.
Számottevően javult a termelési színvonal az 1960-as évektől a takarmánytermesztés, a keveréktakarmány gyártás és elterjedése következtében. Hazánkban már a hatvanas évek végén széles körben elterjedtek az új sertéshibridek, megelőzve ebben a legtöbb igen fejlett nyugat-európai országot is. Magyarország a sertéstenyésztő országok sorában előkelő helyre jutott már a `70-es években. Több mint 250 szakosított sertéstelep megépítésére került sor a `70-es években. Az említett termelő üzemek mellett a drága beruházásokat nem igénylő kistermelői (háztáji) vágósertés előállítás is kiemelkedően nagy, több mint 50 %-os arányt képviselt.
