Amerikai kutatók arra a megállapításra jutottak, majd tudományosan alá is támasztották, hogy ha a választási malacok takarmányába ha citruskivonatot kevertek, kedvező hatással volt az állatok egészségi állapotára, és helyettesíteni tudták az antibiotikumok használatát.
Az „allaboutfeed.net” angol hírportálon olvasható, hogy a kísérleteket 144 választási malaccal állították be, három csoportra osztva.
A kontrollcsoport kizárólag normál takarmányokat kapott, az antibiotikumos csoport étrendjéhez pedig, 75 g/t klórtetraciklint adtak, a harmadik csoport pedig citruskivonatot kapott.
A citruskivonatokkal kezelt csoport fejlődése és egészségi állapota azonos volt az antibiotikumos csoportéval.
A citrusgyümölcsök szinte mindegyikében jelen lévő úgynevezett flavonoidok rendkívül aktív vegyületek: rákellenesek, baktériumölő, antioxidáns, és gyulladásgátló hatást fejtenek ki, ezért fontos szerepet játszanak az állatok egészségének megőrzésében. Egészen pontosan a bélrendszer fertőzéseinek elkerülésében, valamint az emésztést segítő enzimek működésében.
Forrás: agronaplo.hu