farmermax broiler befejező takarmány

Enyhítő intézkedés a baromfitartóknak

A kötelező zárt tartás visszavonását követően újabb enyhítő intézkedésről döntött az országos főállatorvos – közölte honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A visszavont intézkedés a következő: országos főállatorvos visszavonta a november 11-én az ország teljes területén elrendelt, szárnyasvad-állomány pótlására szánt baromfi (fácán, fogoly, tőkés réce) természetbe való visszaengedése előtti kötelező tamponvizsgálatot.

Fontos, hogy a vízibaromfik új tartóhelyre történő szállítást (tömésre, hízlalásra, tovább tartásra történő kihelyezés esetében) a megelőző 72 órán belüli kötelező mintavétel továbbra is érvényben marad.

(A szállítmány indításának azonban ezután sem előfeltétele a kedvező laboratóriumi eredmény megérkezése.)

A vadmadarak fokozott megfigyelése érvényben marad az esetlegesen jelen lévő fertőzés felismerése érdekében.

Kiemelten fontos, hogy a 3/2017-es országos főállatorvosi határozat jelenleg is érvényes. Ennek megfelelően a baromfikat továbbra is zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt zárt helyen kell tárolni. Továbbá az alom tárolását fedett, zárt helyen, fóliával letakarva kell tárolni.

A madárinfluenzával kapcsolatos részletes tudnivalók a Nébih tematikus oldalán elérhetőek.

Forrás: agronaplo.hu

TEtszett a cikkünk? ossza meg:

Megosztás itt: facebook

HOGYAN kérhet INGYENES ÁRAJÁNLATOT?

Árajánlat kérése:

CSUPÁN 3 EGYSZERŰ LÉPÉS!

  1. Töltse ki az űrlapunkat.
  2. Kitöltés után kattintson az “Árajánlatot kérek” gombra.
  3. Ezt követően kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot a megadott telefonszámon, vagy hívjon minket a +36 20 230 8696-os telefonszámon, hogy segíthessünk.

Ahogy elkezdjük feldolgozni az árajánlatot, keresni fogjuk Önt e-mail-ben, vagy telefonon keresztül.

Takarmányaink

Sertés takarmányok

FarmerMax Malac takarmánykeverék
FarmerMax Süldő takarmánykeverék
FermerMax Hízó takarmánykeverék

Broiler takarmányok

FarmerMax Broiler Indító takarmány
FarmerMax Broiler Nevelő takarmány
FarmerMax Broiler Befejező takarmány

Tojó takarmányok

FarmerMax MJ Tojó takarmánykeverék FarmerMax RZ Tojó 2. takarmánykeverék

Ló takarmyányok

Újdonság: FarmerMax takarmánykeverék

Kacsa takarmányok

FarmerMax Kacsa Indító takarmány
FarmerMax Kacsa Nevelő takarmány
FarmerMax Kacsa Befejező takarmány

Nyúl takarmányok

FarmerMax Nyúl takarmánykeverék
FarmerMax anyanyúl takarmány
FarmerMax hízlaló takarmány

Pulyka takarmányok

FarmerMax Pulyka indító takarmány
FarmerMax Pulyka Nevelő takarmány
FarmerMax Pulyka Befejező takarmány

Bárány takarmányok

FarmerMax Bárány starter takarmány
FarmerMax Bárány hízlaló takarmány

Vad takarmányok

FarmerMax Vadmalac takarmánykeverék FarmerMax Vadsüldő takarmánykeverék FarmerMax Vadhízó takarmánykeverék FarmerMax Fácán takarmánykeverék