A 2020-as év időjárása ellenére is bőséges és megfelelő minőségű termésátlaggal zártak a hazai gazdák. Több helyen viszont elmaradt a hozam a korábban várt mennyiségtől.
A tavalyi év kukoricatermését illetően azt mondhatjuk, hogy Európában elmaradtak a korábbi prognózistól. Európában főként Ukrajnában, Bulgáriában, Romániában, de még Franciaországban is kevesebbet takarítottak be, mint amit az előrejelzések alapján vártunk. Az európai kukoricatermelés 4-5 millió tonnával elmarad a tavalyi évtől.
Amerikában elég jelentős termés lett még így is, a nyáron megjósolt mennyiséghez képest 30 millió tonnával lett kevesebb. A jelentések alapján 400 millióra számítottak, de kb. 370 millió tonna lett a betakarított mennyiség.
Összességében elmondható, hogy több lett a kukoricatermés, mint az előző évben, de kevesebb, mint amire számított a piac.
Az elmúlt hónapokat tekintve, Kína erős vásárlási „kedve” a piacokon, egyenlőre nem látszik megtörni. Ez pedig folyamatosan tapasztalható az árakon.
A szemestermények ára is igen jelentősen emelkedett januárban. A kukorica alapanyag drágulása begyűrűzik az élelmiszeripari alapanyagok előállítási költségeibe is, áremelkedést vonva maga után az élelmiszeripari alapanyagoknál, így aztán a késztermékek piacára is.