A hatalmas károkat okozó madárinfluenza-járvány miatt a hatósági ellenőrzések még nagyobb szigorral folytatódnak, kötelezik a hazai baromfitartókat a járványvédelmi szabályok betartására.
Januárban, a szigorú óvintézkedések ellenére is megjelent, Komárom-Esztergom, és Bács-Kiskun megyében. A kiterjedt járvány kialakulását sikerült megakadályozni, ami többek között annak is köszönhető, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal folyamatosan, a hagyományos és a modern (pl. drónos) felderítési technikákat alkalmazta.
Ezek a szemlék rámutattak arra is, hogy az utóbbi években átélt nagy madárinfluenza-járvány ellenére még mindig sokan vannak azok az állattartók, akik nem tartják be a járványvédelmi előírásokat.
A szakemberek rendszeresen találnak túltelepített, járványügyi és állatvédelmi szempontból is kifogásolható állattartó telepeket.
A járvány szempontjából kiemelten kockázatos Bács-Kiskun megyében 5 illegális, vagyis engedély nélkül működő árutojástermelő tyúktelepet találtak.
Ezeken a farmokon járványügyi óvintézkedés miatt összesen közel 30 ezer baromfi leölését kellett elrendelni.
A közvetlen káron túl, a szabálytalanságok következtében a tulajdonosok kizárták magukat az állami kártalanításból, emellett pedig több millió forintos élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot is kaptak.