Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli minden évben a baromfis szakma a Baromfi Világnapot. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a baromfiágazati szereplőkre, akik kiemelten fontos szerepet töltenek be a világ élelmiszer ellátásában. A magyar baromfiszektor célja, hogy továbbra is biztonságos, jó minőségű termékekkel lássa el a fogyasztókat.
A nemzetközi világnap bevezetését a Baromfi Termék Tanács kezdeményezte, és a javaslatot az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetsége, és a Nemzetközi Baromfi Tanács is támogatta.
A koronavírus-járvány miatt a terméktanács az idei rendezvényeket nem tartja meg, de továbbra is fontosnak ítéli, hogy a május 10-i világnap ismét a baromfis szakma nemzetközi ünnepe legyen.
A Baromfi Világnap legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet a baromfiágazati szereplőkre, akik évről évre egyre fontosabb szerepet töltenek be a világ élelmiszer-ellátásában. (Világszinten ma már a baromfiszektor a legnagyobb állattenyésztési ágazat, mivel a Föld lakossága baromfihúsokból fogyasztja a legtöbbet.)
A jövőben pedig a piaci szereplők még nagyobb feladatok elé néznek, mivel a Föld népességének ugrásszerű növekedése óriási kihívást jelent a fogyasztók hosszú távú, biztonságos fehérjeellátásában is.
Az elmúlt időszakban a világméretű járvány hatásait a baromfiágazati vállalkozások is megérezték, európai szinten pedig az ágazatnak a madárinfluenza is komoly károkat okozott. A szektor szereplőinek számos további kihívással kellett szembe néznie, például az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) következményeivel vagy az antibiotikum-használat problémáival, emelett pedig reagálniuk kell a magas takarmányárak miatt kialakult új piaci helyzetre is.
Forrás: agroinfo.hu